2024. március 28. csütörtök
Gedeon,Johanna napja van

Gyászhír

2019-08-13 22:35:00
 

GYÁSZHÍR

DÖBBENET!
FELFOGHATATLAN!
TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ELHUNYT  AZ EGYESÜLET MEGHATÁROZÓ SZEMÉLYISÉGE, ALAPÍTÓ és ÖRÖKÖS TAGJA,

TAJTI LÁSZLÓ (1948 -2019)


Tudtuk, hogy súlyos beteg, hogy a ma még igen nehezen gyógyítható kór Őt is megkörnyékezte, de azt is tudtuk, bíztunk benne, hogy erős szervezete és akarata az orvostudomány segítségével felül tud kerekedni a súlyos betegségen!

Amikor a 20. éves jubileumi pónis találkozónkat kezdtük szervezni, még –ahogyan, azt Tőle megszokhattuk - nagyon aktív volt. Lelkesen mondta, mely lovait tervezi befogni az ünnepi hajtásra, hogyan készíti elő a kisszekeret, amelyben  imádott unokája, Bianka hajtotta saját kicsi póniját Csillát, a hortobágyi és budapesti közönség tombolása mellett.

Tervek, bizakodás élni akarás!...

A kegyetlen betegség erőteljes támadása már nem engedte, hogy mindannyiunk Laci bácsija személyesen is együtt ünnepelhessen velünk.

Tudtuk, hogy készül egy komoly kezelésre, azt is tudtuk, hogy bizakodó!

Ezért is a felfoghatatlan tragikus hír, hogy Laci bácsi másként döntött: az égi hajtók közé kér befogadást, ahol egykori leghűségesebb, legkedvesebb pónija, az ország legszebb welsh ménje Zsoldos, várja gazdáját…

 

Aktív munkás évtizedeiben Kocséron állattenyésztő, telepvezető.
Az őshonos magyar állatfajták (szürke marha, mangalica, racka juh)

tenyésztésével, génmegőrzésével foglalkozó szakember.

Az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület alapító-, több cikluson át szakmai elnökségi tagja. Halkszavú, ám mindig határozott véleményformáló szakember, akinek szavára, tudására, idősnek-fiatalnak oda kell figyelnie! Önzetlen sporttárs, igazi barát.

Köztiszteletben álló, elismert póni tenyésztő, 1995-ben kezdett pónikat hajtani. Fogatának eleganciája, szépsége, a kezdetektől fogva példaértékkel bírt az ország valamennyi pónifogathajtója számára.

Családja minden tagja „megfertőződött” a pónifogathajtás szépségével és
oroszlánrésze volt abban, hogy Kocsér több mint másfél évtizedig a pónifogathajtó országos bajnokság és derby meghatározó, stabil helyszínévé vált.

A Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesületéhez is több mint két évtizedes elkötelezett welsh póni tenyésztői munkája kötötte. A hozzá helyezett ménekkel, mély szakmaisággal szolgálta a tenyésztés ügyét, miközben a saját és munkahelye állományát egyre jobb minőségűvé alakította. Keze alatt vált a kiemelkedő eleganciájú Nagydorog Zsoldos a legjobb saját teljesítményű pónivá, miként később Maashoeven’s Egor is.

 

Nehéz elhinnünk, hogy mindez már a múlt, mindez egy nagyszerű EMBERRŐL szóló parányi emlékmorzsa…

 

Laci bácsi!

Emlékedet megőrizzük!

Isten veled, nyugodj békében!

 
http://www.fei.org/http://www.lovasszovetseg.huwww.fogatsport.huwww.horze.huwww.tanyacsarda.huwww.fogathirek.huwww.soonfoto.huhttp://www.lovasok.hu/index.php?i=45497http://www.hippoevent.athttp://www.hoefnet.nl/http://www.kovatselektronika.hu/www.fogathajtas.ro
 
 
© ELSŐ MAGYAR PÓNIFOGATHAJTÓ EGYESÜLET
www.ponifogat.hu